Jobb Start-menü, intuitívabb Beállítások menü és előre telepített chromium jellegű Edge. Itt a 20H2!

Megkezdte idei második nagy frissítésének kiadását a Microsoft: a Windows 10 20H2-t. A frissítéssel találkozhatunk October 2020 Update néven is. A 19042-es build számú új verzió már nem csak az Insider azaz béta-tesztelőknek érhető el, hanem szépen lassan minden otthoni felhasználónak is rendelkezésére fog állni. A frissítés csomag ugyan nem lesz világmegváltó, de lesznek benne finomságok.

Például ez az első stabil Windows-verzió, amely a chromiumos Edge böngészővel előtelepítve érkezik. Az első szembetűnő újdonság a Start menüben fedezhető fel. Ebben ugyanis a különböző alkalmazások csempéi áttetsző háttérrel lettek megáldva és automatán igazodnak a rendszerszinten alkalmazott megjelenítési módokhoz. Az értesítések is egy picurka finomításon estek át. A bal felső sarkukban már a hozzájuk tartozó app ikonja is megjelenik, így egyből érthető melyik szoftvertől származnak.

A Beállítások menü is fejlődött, újabb elemeket hoztak át a klasszikus Vezérlőpultból. A kijelző beállításoknál végre lehetőségünk nyílik a frissítési ráta kézi állítására is.

A frissítés az érintőkijelzőkkel is felhasználóbarátabbá teszik a rendszert. A 2in1 eszközökön az új frissítésnek köszönhetően automatikusan aktiválódik a tablet üzemmód. Az Alt+Tab billentyűkombináció is kapott egy új funkciót azok számára, akik az Edge böngészőt használják. Ezúttal nem csak a jól megszokott alkalmazások közti váltáshoz funkcionál eme két billentyű, hanem az Edge-n belüli Tab váltásra is. Ez persze kikapcsolható.

A rendszerrel az említett, Chromiumra építő Edge is debütál. Ám utóbbi már egy ideje elérhető külön telepítésként, de ez az első stabil verzió melyben előre telepítve érkezik a Microsoft újratervezett böngészője. Itt megtekinthettek egy főbb tulajdonságokat összesítő kis videót melyet maga a vállalat tett közzé csatornájukon.

Mindezek mellett a vállalati felhasználókat is több újítás célozza, az új verzió kiterjedtebb MDM (Mobile Device Management) funkcionalitást hoz. A Microsoft Defender Application Guard for Office támogatásának hála, a cégen kívüli forrásból érkező Office dokumentumok izolált konténerekben nyithatók meg. Ezzel védve az adott felhasználó gépét, illetve a céges hálózatot is a potenciális fenyegetésektől. A Hololens 2, kiterjesztett valóság szemüvegeket használó vállalatok a Windows Autopilot for Hololens érkezésének örülhetnek, mivel a headsetek kezdeti beállításai és deployment feladatai automatizáltan elvégezhetők.

A vállalat a 20H2 frissítés kiadását nem sieti el, azt a következő hetekben, fokozatosan teszi elérhetővé a felhasználók számára – így aránylag gyorsan el tudja csípni az új verzióval esetlegesen felmerülő hibákat, mielőtt azok szélesebb közönséget érintenének.

Kép forrása:
https://www.windowslatest.com/wp-content/uploads/2020/09/Windows-10-20H2-unlocked-features.jpg

Categories:

Tags:

No responses yet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük